Tengap visszautaztam előző életem színhelyére, A Kisvárosba, ahol semmi nem változott. A dombokról még mindig látni a tengert, a hentesnél finom a sausage-roll, a sirályok  hangosak és buták, a város legrégebbi, szűk és meredek utcáján pedig továbbra is ott a felirat, hogy "Habár IV. György régensherceg korában  ezen az utcán kocsival hajtott végig, önnek ez most tilos!"

Igazából a Kölyök vendége voltam. Kölyök a főnököm. Jó főnök, nem adom senkinek. Átnéztük a világháborús naplót, választottunk borítófotót és ebédeltünk a folyóparton ülve. Éppen magyarul tanul. ( Az a drámai helyzet alakult ki, hogy négy kislánya egy margitszigeti nyári tábor után saját kódrendszerrel tért vissza. Minden sátáni tervüket azon szövögetik.) A napom legnagyobb sikerélménye, hogy  délutánra  tökéletes kiejtéssel tudta mondani: "megmacskásodott a lábam."

Éjfélre értem haza a farmra,  így lemaradtam a  nagy hírről. Ugyan mit nekünk világpolitika, Iszlám Állam, görög válság, mikor olyasmik is történnek, hogy öthavi távollét után váratlanul megjön Ukrajnából Dmitrij. Ő itt az elmúlt év hőse. Mindenhez ért. Villanyt szerel a pajtában,  vízvezetéket épít, medvékkel harcol, két vállal tartja a földgolyót a hátán. Több-kevesebb sikerrel. Egyetértően kérjük ki magunknak itt mindannyian, hogy az ő hibája volna a hétvégi esküvő két áramütése. Lóg a vezeték a falból,amit ő vezetett be? Lóg. na és.  Mi így szeretjük. Mondta valaki, hogy a közelébe kell menni?   A napom nagy része ma  a mosógép a szárító és a vasalóasztal háromszögében Dmitrij sikeres visszaasszimilálásának jegyében telt. Akadtak feszült pillanatok. Az ír kocsmárosvér és a dnyeperi acélos akarat kishíján ölre ment egy konzervnyitón. Diplomáciai tapintattal csendes vacsorakanalazássá sikerült simítani az ügyet. Harlennek cserébe kabátgombokat varrok holnap. Dmitrijnek almakompótot főzök.